Második függelék
A
következők lényegében azt tartalmazzák, ami a könyv első
kiadásában „előszóként” jelent meg. Mivel inkább a gondolati
hangulatot tükrözik, amelynek alapján huszonöt évvel ezelőtt a
könyvet megírtam, nem pedig közvetlenül a tartalomra
vonatkoznak, iktatom ide „függelékként”. Egészen
elhagyni azért nem akartam, mert mindig újból hallom azt a
megjegyzést, hogy későbbi szellemtudományos írásaim miatt
korábbi írásaimból valamit el kell hagynom. [Egészen csak az
első kiadás legelső mondatait hagytam el, amelyeket ma már
teljesen lényegtelennek tartok. A továbbiakat viszont, úgy
látom, kortársaink természettudományos gondolkodásmódja
ellenére, sőt éppen ezek miatt, ma is el kell mondani.]
Korunk az igazságot csak az ember mivoltának a mélyeiből
akarhatja meríteni. Schiller ismert két útja közül korunk
elsősorban a másodikat fogja választani:
„Az
igazságot keressük mindketten, te kinn az életben, én benn
A szívemben s így mindketten bizton megtaláljuk.
Ha egészséges a szem, kinn találkozik a teremtővel;
Ha egészséges a szív, bizton tükrözi benn a
világot.”
„Wahrheit suchen wir beide, du aussen im Leben, ich innen
In dem Herzen, und so fndet sie jeder gewiss.
Ist das Auge gesund, so begegnet es aussen dem Schöpfer;
Ist es das Herz, dann gewiss spiegelt es innen die Welt.”
A
kívülről jövő igazság mindig a bizonytalanság bélyegét viseli
magán. Csak ami saját belső világunkban jelenik meg mint
igazság, abban lehet hinnünk.
Csak az igazság adhat biztosságot individuális erőink
kifejlesztéséhez. Akit kétségek gyötörnek, annak erői
megbénulnak. Egy számára rejtélyekkel teli világban nem
találhat tevékenységének célokat.
Mi
már nem csak hinni akarunk, hanem tudni. A hit
olyan igazságok elismerését követeli, amelyeket nem látunk át
teljesen. Amit viszont nem látunk át teljesen, attól
individualitásunk idegenkedik, mert mindent a maga legbensőbb
világával akar átélni. Csak az a tudás elégít ki, amely
semmilyen külső normának nem veti alá magát, hanem
személyiségünk benső világából ered.
De
olyan tudás sem elégít ki, amely egyszer s mindenkorra
megmerevedett iskolai szabállyá lett, és minden idők számára
érvényes feljegyzésekben őrződött meg. Minden egyes ember
jogosnak érzi, hogy közvetlen tapasztalataiból, közvetlen
élményeiből induljon ki és innen kiindulva ismerje meg az
egész világegyetemet. Biztos tudásra törekszünk, de mindenki a
maga saját módján.
Tudományos tanainknak sem szabad már olyan formát felvenni,
mintha elismerésük feltétlenül kényszerítő volna. Senki sem
gondol ma arra, hogy egy tudományos műnek olyan címet adjon.
mint egykor Fichte: „Napnál világosabb beszámoló a
nagyközönség számára a legújabb filozófia mivoltáról. Kísérlet
arra, hogy az olvasót a dolgok megértésére kényszerítse.”
Ma nem lehet kényszeríteni senkit arra, hogy
megértsen valamit. Akit nem valamilyen sajátos, individuális
igény hajt egy szemlélet irányában, attól nem követelünk sem
elismerést, sem helyeslést. A még éretlen emberbe, a gyermekbe
sem akarjuk ma a megismerést tölcsérrel beletölteni, hanem
képességeit igyekszünk úgy fejleszteni, hogy többé ne kelljen
kényszeríteni a megértésre, hanem ő akarjon
megérteni.
Nem
ringatom magam illúziókban korunknak erre a jellegzetességére
vonatkozóan. Tudom, milyen sok individualitás nélküli
sablonszerűség él és terjeszkedik a világban. De éppen olyan
jól tudom azt is, hogy kortársaim közül sokan próbálják
életüket az itt tárgyalt irány szerint kialakítani. Ezeknek
ajánlom könyvemet, amely nem akar „az igazsághoz vezető egyedül
lehetséges út” lenni, hanem azt az utat mondja el, amelyen
elindult valaki, aki az igazságot keresi.
Könyvem először absztraktabb területekre vezet, ahol a
gondolkodásnak éles körvonalakat kell húznia, hogy biztos
pontokat találjon. De az olvasót a száraz fogalmakból kiindulva
a konkrét élethez is elvezeti. Mert az a nézetem, hogy a
fogalmak éter-világába is fel kell emelkednünk, ha a létet
minden irányban át akarjuk élni. Aki csak az érzékeivel tud
élvezni, nem ismeri az élet ínyenc falatait. A keleti tudósok
növendékeiket előbb évekig tartó lemondó és aszkétikus életre
szorítják, mielőtt közölnék velük, amit ők maguk tudnak. A
nyugati világ már nem követel jámbor gyakorlatokat és
aszkézist a tudományhoz, viszont megkívánja a jó akaratot és
hogy rövid időre lemondjunk az élet közvetlen benyomásairól, és
a tiszta gondolkodás világának adjuk át magunkat.
Az
életnek sokféle területe van. Mindegyiknek megvan a maga külön
tudománya. Az élet maga azonban egység és minél inkább
törekszenek a tudományok arra, hogy elmélyedjenek az egyes
területekbe, annál inkább távolodnak el a világ eleven
egészének a szemléletétől. Kell olyan tudásnak lenni, amely az
egyes tudományokban megkeresi azokat az elemeket, amelyek az
embert visszavezetik az élet teljességéhez. Az egyes
szaktudományok kutatói megismerésük révén tudást akarnak
szerezni a világról és annak működéséről; a Philosophie der
Freiheitnek filozófiai célja van: hogy a tudományt magát
organikusan élő valamivé tegye. Az egyes tudományok előfokai
annak a tudománynak, amelyre ebben a műben törekszünk. Hasonló
a helyzet a művészeteknél is. A zeneszerző a zeneszerzés-tan
szabályai szerint komponál. Ez azoknak az ismereteknek az
összessége, amelyek a zeneszerzés szükségszerű előfeltételei. A
komponálásnál a zeneszerzés-tan törvényei az életet, a reális
valóságot szolgálják. Ugyanebben az értelemben művészet
a filozófia. Minden igazi filozófus fogalom művész,
akinél az emberi eszmék művészete anyagává, a tudományos
metódusok pedig művészete technikájává lesznek. Az absztrakt
gondolkodás ezáltal konkrét, individuális életet nyer. Az
eszmék életet formáló hatalmakká lesznek. Ekkor már nemcsak
tudásunk van a dolgokról, de a tudást reális, önmagát irányító
organizmussá alakítottuk; tevékeny tudatunk az igazságok
pusztán passzív felvétele fölé emelkedett.
Hogy a filozófia mint művészet, hogyan viszonylik az emberi
szabadsághoz, hogy a szabadság micsoda és hogy részesei
vagyunk-e most, illetve lehetünk-e a jövőben, ez a főkérdése
könyvemnek. Minden más tudományos fejtegetés csak azért van
benne, hogy fényt derítsen ezekre, véleményem szerint, az
emberhez legközelebb álló kérdésekre. Egy
szabadságfilozófiát kíván ez az írás nyújtani.
Minden tudomány csak valamilyen értelmetlen kíváncsiság
kielégítése lenne, ha nem arra törekednék, hogy az emberi
személyiség létének értékét emelje. A tudományok igazi
értéke úgy derül ki, ha megfogalmazódik, mit jelentenek
eredményeik az ember vonatkozásában. Nem egyetlen lelki
képesség nemesítése az individuum végső célja, hanem a bennünk
szunnyadó valamennyi képesség kifejlesztése. A tudásnak csak az
adja meg az értékét, hogy hozzájárul az egész emberi mivolt
minden irányú kibontakoztatásához.
Ezért könyvünk a tudomány és az élet viszonyát nem úgy fogja
fel, hogy az embernek meg kell hajolnia az eszme előtt és erőit
annak szolgálatába kell állítania, hanem úgy, hogy az ember
meghódítja az eszmevilágot és azt a pusztán tudományos célokat
túlhaladó emberi célok elérésére használja fel.
Az
embernek úgy kell tudni az eszmével szemben állnia, hogy
átéli azt; különben szolgájává lesz.
|